Főoldal

8 éves a 88.8 

 

A történetünk 8 évnél jóval régebben kezdődött. Rádió Top néven az országban az első kereskedelmi rádiók között, 1994. október 7-én csendült fel az éterben a Rádió Top szignálja. Akkor még az úgynevezett keleti normás frekvencián, a 71.63 MHz-n sugároztuk műsorunkat. Az első engedélyünk 2000. február 27-én lejárt és ezután négy éves kényszerszünet következett.

Pontosan négy év múlva, 2004. február 27-én, 18 órakor ismét felcsendült az örök érvényű sláger: Szól a rádió... Ekkor már a 88.8 MHz frekvencián szóltunk hallgatóinkhoz. Eltelt 8 év a 88.8-on és mi saját erőből, külső anyagi és erkölcsi támogatás nélkül a mai napig szólunk hallgatóinkhoz. Mi igazi helyi rádió vagyunk, hiszen Kazincbarcikán található a stúdió és itt élő munkatársak készítik hallgatóinknak nap, mint nap a Rádió Top műsorait.

A Rádió Top majd' 14 éves fennálása alatt közel 40 munkatársunk készítette a műsorainkat. Ők olyan szakemberek, akik közül a legtöbben a Rádió Top stúdiójában ültek először a mikrofon mögé. Van közöttük olyan, aki jelenleg országos kereskedelmi rádió programigazgatója, a Magyar Televízió reggeli műsorának szerkesztője, a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a megyeszékhely televíziójának szerkesztője, műsorvezetője, megyei hatókörű kereskedelmi rádiók műsorvezetője, valamint a médiaszolgáltatás egyéb területein saját vállalkozással rendelkező szakemberek.

Büszkék vagyunk rájuk, mert sikerült olyan szakemberekké válni és rendelkeznek olyan tehetséggel, amely által bármely hazai médiumban megállják a helyüket.

A 88.8  8 éves születésnapja alkalmából azt kívánjuk hallgatóinknak, hogy az elképzeléseiknek és az érdeklődésüknek megfelelő, szórakoztató, hasznos információkat közlő rádióműsorokat találjanak a Rádió Top frekvenciáján.

Mert a Rádió Top továbbra is a város és a térség hangja lesz!

 

Rádió Top szerkesztősége 

 

 

 

 

 

 

Minden hallgatójának Boldog Új Évet kíván aRádió top

 

 

 

 

 

Összefogás a felhívásunkra

 

A Magyar Református Szeretetszolgálat, az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport központ, valamint a Rádió Top közös gyűjtést folytatott az árvíz miatt  hajléktalanná vált, kiköltöztetett, bajba került családok megsegítésére 

 

   

 

Gyermek és felnőtt ruházat, tisztálkodási és fertőtlenítő szerek, illetve tartós élelmiszer gyűlt össze a fotókon látható mennyiségben..

  

                                       Köszönjük segítségüket!

 

 

 Árvíz II.!!!

 

 

 Árvíz!!!